A bennünk lévő gyermek

Kis-Zita-copy.jpg

Öledbe vennéd –e a kisgyermek énedet, hogy megkérdezd őt, ilyennek képzelte -e el magát, ha nagy lesz?

A minap előszedtem a gyerekkori fotóimat. Pár éve voltak utoljára a kezemben, amikor még csak néztem őket. Ma már látom is, a szívemmel. Látok egy kislányt, tele élettel és kíváncsisággal. Hatalmas vággyal arra, hogy megélje önmagát, és minél többet tapasztaljon a világból. Aki nehezen viselte, ha azt hallja, hogy „ezt így kell tenni”, mégis teljesítette. Olykor tiltakozott dolgok ellen, amiket nem érzett magáénak, de nem lázadt. Majd egy időre elbizonytalanodott, és nem vállalata fel magát, nehogy „bajt” okozzon. Anyukám mesélte, hogy pár évesen nem lehetett rám nadrágot adni, a szoknyát szerettem. Aztán tiniként mégis félretettem, mert azt láttam, hogy a gimis lányok nadrágot hordanak. És bőven elég volt nekem a „piros” hajam különcségnek. Féltem, ha „még jobban” különböznék, nem fogadnának be, márpedig én tartozni akartam valahova.  Elhittem, hogy ezen múlik a szeretet.

Ma már úgy látom, a bennem lévő gyermek bölcsebb, mint a felnőtt énem. Először is, mert nem agyalt. Nem ítélkezett, nem minősített dolgokat. Nem mondta, hogy jó, vagy rossz, de azt érezte, hogy szíve mire vágyik, és eszerint cselekedett. Például szeretett ismerkedni, beszélgetni az emberekkel, szerepelni, táncolni, nevetni és rajzolni. Úgy vélte, hogy ezek fontosak az életben. Legalábbis az övében. De nem akart másokat meggyőzni arról, hogy ez nekik is jó, mert látta, hogy van, aki meg énekelni, vagy festeni szeret, netán csendben olvasni. És ez így van rendben. Mert a különbségek mögött minden emberben van valami közös. Eszébe sem jutott, hogy a világ veszélyes volna, mert bízni. A kis Zita még tudta ugyanis, hogy az élet adni szeretne és nem elvenni.

A gyerekes címkét annak a kifejezésére használjuk, hogyha valaki fittyet hány az élet komolyságára. Mert a felnőtt azt mondja „...Én komoly dolgokkal foglalkozom!” És a gyermek éned valószínűleg tényleg nincs tisztában azzal, mennyibe kerül a ruhád. Azt viszont tudja, mire van szükséged. Figyeld meg, hogy tud örülni egy gyerek akár egy egyszerű játékmackónak, és milyen keservesen sír, ha elszakad. De ha az anyukája megvarrja, újra mosolyog. És nem akar másikat, ami tökéletes, sem többet abból, vagy „menőbbet”. Hű ahhoz, amit szeret. Aszerint tesz, amitől boldog. Nem fojtja el az érzéseit és nem játssza meg magát. Szabad, mert önmaga lehet.

„...Csak a gyermekek lapítják orrukat az ablaküveghez. Csak a gyermekek tudják mit keresnek.”

Mondd, Te felnőttként tudod, mit keresel? Vedd öledbe a benned élő gyermeket, és kérdezd meg őt erről.

(Az idézeteket Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című regényéből vettem)

Minden Jog Fenntartva - 2017 - Polgár Zita